Leírás
Kisfaludi Stróbl Zsigmond: Fürdőző Vénusz (Augeste Rodin után) 20. sz.
Óriási hófehér porcelán haját felemelő női akt kerek talapzaton. Finom kidolgozás. A szobrot Augest Rodin: Toilette de Venus ( Vénusz a fürdőző,1885) ihlette.
Jelzett a szobor jobb oldalán alul: Strobl, talpán: Herend, 5700 formaszám.
Mérete: 27 cm x 23 cm, magassága: 54 cm
Hibátlan állapotú
Kisfaludi Strobl Zsigmond (Alsórajk, Zala vármegye, 1884. július 1. – Budapest, 1975. augusztus 14.) kétszeres Kossuth-díjas, nemzetközileg is ismert és elismert magyar szobrászművész. Rendkívül gazdag és tanulságos politikai kurzusokon és nemzeti határokon átívelő művészete. Nagy tehetsége volt a mozgásábrázoláshoz, a karakterformáláshoz, a szimbólumok megragadásához, de ha a megrendelő úgy kívánta, akkor készített „valóságábrázoló” emlékműveket.
Strobl Zsigmond göcseji tanító és Hampel Rozália gyermeke. Eredeti születési neve Strobel Zsigmond Simon, művészneve Kisfaludi Strobl Zsigmond.
„A tanulás nem volt a kenyerem, inkább rajzoltam, fúrtam-faragtam, sokat olvastam, főleg történelmet, üres óráimat a szabadban töltöttem, tanulmányoztam a réteket, a forrásokat, s az erdőket, házakat építettem összetört apró zsindelyekből. Nagy festő, nagy építész szerettem volna lenni. Tizennégy éves lehettem, amikor az udvarunkon kutat ástak. Nagyszerű, zsíros agyagot hoztak a felszínre: gyúrni kezdtem! Megtaláltam, amit idáig hiába kerestem, a forma úrrá lett eddigi érzéseim fölött – szobrász lettem” – írta önéletrajzában.
Az Iparművészeti Iskolában 1901 és 1904 között Mátrai Lajos és Lórántfi Antal tanítványa volt. Eközben Strobl Alajos irányításával két akttanulmányt készített (1904, illetve 1905 nyarán). Ezután Zala vármegye ösztöndíjával egy évig Bécsben tanult. Hazatérése után Radnai Béla és Székely Bertalan voltak a mesterei a Mintarajziskolában (1904-1908).
Első gyűjteményes kiállítása 1909-ben volt. 1912-ben a Rudics-díj segítségével bejárta Nyugat-Európát (Firenze, Róma, London, Párizs). Első köztéri megbízását 1913-ban kapta, Horváth Mihály történész monumentális köztéri szobrát kellett megterveznie, Szentesen állították fel 1934-ben az azonos nevű gimnázium közelében, ma a város főterén, a Kossuth tér közepén áll. Ezen emlékmű az akadémista művészeti irányzat szellemében készült, ekkorra már tökéletesen elsajátította Adolf von Hildebrand klasszikus fegyelmet sugalló esztétikáját, e hivatalos művészeti irányzat követelményeit, amelyet szerencsére nála hamarosan oldottabbá tett a szecessziós áramlat iránti vonzalma, s saját romantikus lelkületéből fakadóan a neobarokk stíluselemek alkalmazása (lendület, mozgalmasság).
Az első világháborúban sajtóreferensként szolgált a fronton. 1917-ben megrendelést kapott a királytól a Gorlicei áttörés ábrázolására, fel is állították Kassán. (Elpusztult). A hadsereg számos vezetőjéről portrét készített, köztük Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről. A forradalmak idején is alkotott, megformázott egy őszirózsás katonát.
Az 1920-as évektől számos első világháborús hősi emlékmű elkészítésére kapott megrendelést. Köztéri alkotásai közül jóval több mint ötven áll hazai köztereken. 1927-28-ban angliai és amerikai utazásokat tett, nagy sikere volt ott portrészobraival. Portrészobrokat alkotott az arisztokrácia, a politikai és művészeti élet jeleseiről. Számos alkotását külföldi köztereken is felállították.
1921 és 1960 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, 1925-től rendes tanára. A két világháború közt és második világháború után is az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar szobrász volt a másik két klasszicizáló szobrász, Szentgyörgyi István és Sidló Ferenc mellett. Ekkor az egyik legsikeresebb tanítványa, a szintén Zala megyei származású Boldogfai Farkas Sándor, szobrászművész, a tanársegédje volt.[3] 1947-ben állították fel Budapesten a Felszabadulási emlékművet (mai nevén Szabadság-szobrot).
1948-ban újra járt még Angliában, Franciaországban, majd többször is a Szovjetunióban és a korabeli szocialista országokban. 1949-ben Sztálin 70. születésnapjára rendeltek tőle egy szoborcsoportot, elkészítette márványból, az még Moszkvában most is megvan a Puskin Múzeumban, de itthoni másolatát (mészkőből készült és Budapest V. kerülete Szabadság terén állították fel 1950-ben) az 1956-os forradalomban a népharag lerombolta. A szoborcsoport egy munkás apát és feleségét, egy parasztasszonyt ábrázolt, s előttük két gyermeküket, egy kisfiút és egy kislányt, akik virágfüzért tartanak a kezükben mintegy szimbolikusan, hogy felajánlják azt a diktátornak, adott esetben nyilvánvalóan a szobor keletkezésének körülményei és célzatossága váltotta ki a népharagot.[4] A konkrét háborús károk, ritkábban természeti csapások okozták a 20. századi köztéri szobrok pusztulását, mindezeknél sokkal gyakrabban a kurzusváltások vezettek a leselejtezéshez vagy lettek a megvalósítás gátjai. Kisfaludi Strobl által 1944-ben tervezett Horthy Miklós emlékmű is csak terv maradt, s csak gipsz makettje maradt fenn. Azonban a Kardját néző huszár (bronz, 42 cm; 1928) c. kisplasztikája nyomán ma is sorozatban készülnek herendi porcelánból színes figurák Hadik-huszár néven.
Kisfaludi Strobl portrészobrai kiemelkedően jelentősek, de a szobrászat többi területén is aktjai, domborművei, kisplasztikái, érmei, porcelán figurái, de gyakran monumentális emlékművei is nagy formagazdagságot, s anyagismeretet, anyaggal való bánni tudást mutatnak. Visszaemlékezései 1969-ben jelentek meg Emberek és szobrok címen.
