Leírás
Gorka Lívia: váza 20. sz.
Mázas kerámia váza, szürke alapon narancssárga, fekete csíkokkal.
Jelzett: talprészen festve Gorka Lívia.
Méretek: talp átmérő: 8 cm, száj átmérő: 11,5 cm, magasság: 28 cm.
Hibátlan állapotban
Gorka Lívia (Nógrádverőce, 1925. – Diszel, 2011) Munkácsy Mihály díjas magyar keramikus, érdemes művész. Gorka Géza leánya.
Nógrádverőcén született Gorka Géza és Kovács Irén gyermekeként. Szakmai és művészeti képzését édesapja műhelyében szerezte meg. Már hat-nyolcéves korában megszokta a komoly munkát, mivel az iskolai szünetekben apja műhelyében dolgozott. További tudáshoz önképzés és külföldi utazásai során jutott (Finnország). 1948-ban tett fazekas mestervizsgát. Vélekedése szerint apja: „Legendás anyagismerettel rendelkezett. Felhalmozott tapasztalattal és intuícióval dolgozott. A kezében volt minden. Csak következtetni tudtam munkamódszerére.” 1954-ig a verőcei Gorka-műhelyben dolgozott, így volt kitől elsajátítania a szakma rejtett titkait. 1954-től saját műhelyében alkotott, 1962-től Budapesten. 1996-tól Szentendrén, majd Tapolca-Diszelen élt.
„Gorka Lívia képes volt kilépni apja árnyékából, és kerámiáival saját stílust kialakítani. Mindig kézműves technikával dolgozó művész, saját technikát dolgozott ki a máz elkészítésére is, ezért művei mindig felismerhető, egyedi forma- és színvilágot képviselnek”. Kerámiáinak jellegzetessége az is, ahogy fémmel ötvözi a gyakorta saját készítésű alapanyagait.
Hasonlóképpen keveredik nála a kő, a fém és a kerámia. Gorka Lívia művei már többnyire elszakadnak a gyakorlati funkcióktól, s önálló szobrokként képviselik a kerámiaműfajban rejlő sokirányú lehetőségeket. (Köztéri alkotásai: Gödöllőn: Zodiákus, 1966; az Agrártudományi Egyetemen, a tatabányai kórháznál: Sejt nagyító alatt, 1979 és a Madarak 1975-ben a washingtoni magyar nagykövetségen.)
Művészetének forrása a természet, jellemző tárgyai a nagyméretű, aszimmetrikus edények, az idolok, halak, madarak, kövek. A korongolás előtti ősi agyagalakítást követte. Egyedi tárgyakat hozott létre, szeretett sorozatban, tárgycsoportban gondolkozni. „Szeretem a munkámat. Egyáltalán szeretem, amikor magamnak dolgozom. Szeretem a kis műhely szabadságát és rendjét. Egyszerűen azért, mert a kezdetektől a befejezésig mindenért felelős vagyok, közöm van a jóhoz, rosszhoz. Formát adni az alaktalan szürkeségnek: a semmiből teremtek, néha úgy érzem. A régi »nagyok« tisztelete mellett és nyomán van lehetőség új anyagok eredetének, tulajdonságainak kézben és tűzben való megismerésére.”
